Igényeidet mennyiben elégíti ki az elkészült honlap? Kettős céllal jött létre ez a honlap. Egyrészt, hogy bemutassuk édesapánk, Draskóczy László munkásságát. Másrészt, hogy elérhetővé, kutathatóvá tegyük az életmű darabjait. Tudtuk, hogy ez nagy feladat, és hogy ezt egy menetben biztosan nem lehet 100 %-osra feltölteni. Elsőre tehát az volt a cél, hogy legyen felület, ahol később 3-4 év alatt elhelyezhetőek a fellelt alkotások, elkészült nyomtatott kottaképek, felvételek linkjei. Azt hiszem, hogy ez nemcsak teljesült, hanem máris továbbléptünk, hiszen D.L. szinte összes zeneműve szerepel már a honlapon, ugyanakkor meg van építve az út a bővítéshez
Melyik a kedvenc részed a weboldaladon, és miért? Kettő is van. Az egyik a főoldalnak számító „életrajz”, mert ez a legszemélyesebb. De természetesen a legizgalmasabb a „művek” oldal, mivel ez tartalmazza a legtöbb elágazást a kottaképek, kéziratok, felvételek, adatok irányába. Ezzel is dolgoztunk a legtöbbet. Nagyon kedvesen kihajtottál belőlünk mindent, ami az te munkádhoz kellett, így ez az oldal igazán felhasználóbarát lett.
Mennyire volt hatékony az együttműködésünk? maximálisan: 5
Mi lehetett volna jobb, miben kell még fejlődnöm? Nagyon nehéz ilyet mondani, mivel annyira rugalmas voltál, mindent meg tudtunk beszélni. Tehát ha valami nem olyan lett, akkor azért nem lett olyan, mert mi nem mondtuk. Szóval magunkat is okolhatnánk.:-) Illetve, ha volt olyan, hogy mi esetleg butaságot kértünk, vagy tájékozatlanságunk miatt nem kértünk valamit, na akkor a jövőben abban lehetsz határozottabb, és mondhatod, hogy azt nem javaslod, illetve hogy azt javaslod. (De lehet, hogy ez a kritika is tárgytalan:-)
Kinek ajánlanád, hogy velem készíttessen weboldalt? Úgy fogalmaznék, hogy inkább olyanoknak ajánlanánk, akik hozzánk hasonlóan „hagyományos” értékekre vannak beállítva. A témához, és a felhasználói célcsoporthoz nem illett volna egy „csillogó-villogó” honlap, és úgy láttuk, hogy Te is ilyenen dolgozol szívesebben. (Persze lehet, hogy abban is brillíroznál:). Szóval olyanoknak ajánlanánk és ajánlunk is majd szívesen, akik hagyományos termékeket szeretnének értékesíteni (pl. könyveket, természetes anyagokból készült kozmetikumokat, biotermékeket, népművészeti termékeket stb.) vagy olyan egyéniséget, csoportot bemutatni, amely időtálló értékek képviseletét tartja céljának.
2023 november